Ezen a héten a Trófea Grill étterembe látogattam el. Sokszor hallottam már a barátaimtól, hogy a családdal ezen a helyen ünnepelnek szülinapokat, ballagást, évfordulót, vagy bármely más eseményt. A sok dicsérő szó után úgy gondoltam, hogy érdemes ide ellátogatnom, és megkóstolni az ételeket.

trófea étterem korlátlan gasztroélmény ajánló

 

Sokak számára ismert, akár népszerű is lehet ez a hely, hiszen három órás korlátlan étel és italfogyasztást kaphatunk a pénzünkért cserébe, az összeg pedig fix (természetesen ez függ attól is, hogy hétköznap vagy hétvégén, vagy ebédre vagy vacsorára megyünk). Érdemes előre asztalt foglalni, mert ritka az, amikor foglalás nélkül találunk szabad asztalt.

Amikor beléptünk a barátaimmal az étterembe, először egy recepció fogadott minket. Udvariasan útbaigazítottak, és pincér kíséretében elfoglaltuk az asztalunkat. Amint leültünk egyből rendelhettünk italt, amit a szokásosnál hamarabb meg is kaptunk. Ezt plussz pontnak tartom!

Az ételválaszték nagyon bőséges volt, és svédasztalos rendszerben működött, szabadszedéssel. Elsőnek a levesből szedtünk. Három féle közül választhattunk, Hagyományos húsleves, tárkonyos csirkeragu leves és zöldségleves. Ez mindenkinek az igényét ki tudja elégíteni, még ha valaki vegetáriánus, az övét is. A levesek mellett rengeteg hideg és meleg étel is volt, amikből garantálom, hogy mindenki talált legalább 1 kedvére való fogást. Ezen kívül saláták és gyümölcsök széles választékát is megtaláltuk. Amit különlegesnek, és egyben ötletesnek találtam, az a grill bar és a sushi bar voltak. Egy külön kis helyiségben de mégis egy légtérben helyezkedtek el a többi étellel. A sushit frissen tekerték a szemünk előtt, ami egy plussz élményt adott a vacsoránkhoz. A grill barral kapcsolatban sajnos volt egy rossznak mondható élményünk, mégpedig az, hogy elsőnek az általunk összeválogatott ételeket kiadták másnak (15 percet vártunk a sütésre, ami alapjáraton nem lett volna probléma, ha nem más kapja meg a tányérunkat), majd az ételeket is összecserélték a tányérokon. Ezt egy kicsi negatívumnak tartottuk, de szóljon mellette az, hogy rengeteg tányér sorakozott sütésre várva.

trófea étterem korlátlan gasztroélmény ajánló
Zuglói trófea​​

A Trófeának van egy különös szokása, amit más értterembe ez előtt még soha nem tapasztaltam. Mégpedig az, hogy ha náluk ünnepel valamit a társaság, akkor ők ajándékba adnak egy tortát. Ezzel kapcsolatban is nagyon segítőkészek a pincérek, hiszen ezt a tortát pontosan akkor hozzák ki, ahány órára mi ezt megrendeljük. Ezen kívül lekapcsolt lámpa mellett, vidám, ünnepies zene kíséretében szolgálják fel a tortát, amiben tüzijáték ég. Amit még megjegyeznék - bár ez nem az étterem minőségén múlik - az az, hogy akárhány tortát hoztak ki a felszolgálók, az étterem vendégei mindig tapsoltak. Számomra ez egy nagyon kedves gesztus, és jó érzéssel tölt el, hogy az emberek tudnak még örülni egy számukra idegen ember boldogságának.  

Egy szó mint száz, ha finom ételt szeretnénk enni, és kellemes hangulatban akarjuk tölteni az ünneplést, bátran merem ajánlani a Trófea Grill éttermeket. A pincérek teljes mértékben figyelmesek, és segítőkészek, nem veszik rossz néven ha megszólítod őket azért, mert szeretnél valamit még rendelni. Sajnos a mai világban az ilyen típusú felszolgálók már nagyon ritkák.

trófea étterem korlátlan gasztroélmény ajánló